Egy kis előzmény: a Heves Megyei Hírlapot viszonylag ritkán olvasom. Viszont többen is kérdezték tőlem, olvastam-e egy bizonyos cikket, ami közfelháborodást okozott. A válaszom nemleges volt, nem is érdekelt különösebben. Akik ismernek, tudják, visszavonultam, elég sok dolgom…

Vélemény a vitáról

2010.12.13. 19:27

 Ha mindenkit feljelentünk, aki rasszista megjegyzést tesz, ki marad a faluban? Tocqueville az írja, hogy a demokrácia a többség zsarnoksága  a kisebbség felett, de ez akár fordítva is igaz lehet. Virág István elmondta a véleményét, és ehhez joga van. Akárcsak bárki…

 Folytatva az előző postot.A következő napirendi pont az Szmsz kérdése volt. A jelenlegivel működik tovább az önkormányzat, az újat csak 2011. februárjában fogadják el. Szabó József a lakosság részéről hangot adott kételyeinek, hogy miért csak a választások után 4-5…

 November 10. ülésezett a testület a Könyvtárban. Ahogy korábban írtam, a jegyzőkönyv elkészültéig (amit persze publikálunk) az ott készült jegyzetekből dolgozunk. Késésem miatt az elejéről lemaradtam, így azzal a napirendi ponttal kezdem, amit belépésemkor…

vélemény

2010.11.11. 18:13

 szerkesztőségünk elhatárolódik minden olyan eseménytől, döntéstől, ami további viszályt, széthúzást eredményezhet. az elmúlt évekből ha mást nem is, azt megtanulhattuk, hogy összefogás nélkül sem eredmény, sem eredményes munka nem várható. sajnálatos, ami az…

top secret!

2010.11.11. 15:03

 az alábbi levél érkezett ma (két címzettje volt az emailnek, a tv2 és mi...) Tisztelt Szerkesztőség!   Azzal a kérésel fordulok önökhőz hogy amenyiben lehetőségük van sziveskedjenek a Feldebrő CKÖ rendkivüli ülésén riportot késziteni mivel még az el mult 20…

Komment

2010.11.11. 11:34

 Éjjel érkezett:Tisztelt Feldebrői lakosok!A mai napon a települési önkormányzat képviselő testületi ülésén sajnos a jegyző hatására a testület a CKÖ t egy romos egésségtelen patkánnyal teli épületbe akarta be rakni azaz a pálinka főzőbe igaz hogy mi pálinkát nem…

Önkormányzati ülés

2010.11.11. 11:33

 A következő kommentek és postok a tegnapi önkormányzati ülésről fognak szólni. A jegyzőkönyv még nincs kész, addig a tegnapi jegyzetekből írok összefoglalót. Az eddig érkezett kommentek elég egyoldalúak, nem bánom, ha más is hozzászól és más nézőpontból…

"Politikai" hírek

2010.11.08. 15:21

Kérésre (és a nyilvánosság jegyében)  közzétesszük az alábbiakat: 2010.11.04. A feldebrői CKÖ az alábbi költségvetési tervet fogadta el a 2010. évre: Bevételek: Állami működési támogatás: 565.1302009. évi pénzmaradvány: 161.683 (ebből hiány:…

Eredmények!

2010.10.04. 12:20

a tegnapi választás eredményei:  Jelölt neve Jelölő szervezet(ek) Kapottérvényesszavazat % 1 Gecse Mihály Gábor FÜGGETLEN 107 20,04 2 Kelemen József László FÜGGETLEN 198 37,08 3 Lénárt József FÜGGETLEN 91 17,04 4 Milibákné Veres Erika FÜGGETLEN 138…

MEGHÍVÓ!!!!!!!

2010.09.24. 14:41

Ezúton szeretnék meghívni minden kedves olvasót az alábbi 2 programra: -25.szombat: közös főzés, beszélgetés, programkészítés, ezmegaz... 16:00-kor kezdődően az aba udvarán-26.vasárnap: "kampányitó"  lakossági fórum 18:00-tól a kultúrban a megjelenés…

Komment és válasz z15-nek

2010.09.23. 09:39

Kedves z15!  olvastam kommentedet, itt reagálnék rá, mert a kommenteket ritkábban olvassuk, mint a postokat. engem még nem állított meg a "bajszos bácsi", nem is csodálkozom rajta, sőt, borítékot sem kaptam. már az első "szórása" után legalább 10 embertől…

Nyílt kérdés!?

2010.09.22. 17:28

ma nyílt napot tartok, ha már megjött a bátorságom lol. nem is olyan régen a postaládámban találtam egy kedves borítékot, benne egy tucatlevéllel. ennek elemzésén dolgozom, akárcsak a képviselőtestületi jegyzőkönyveken, de előzetesben néhány gondolatot kiemelnék,…

...folytatva

2010.09.22. 16:31

az előzőhöz kellett volna írnom, de elfelejtettem. új postnak sem rossz. egy kis "mese": -sokat járok a környéken, mint az egyszeri juhász. találkoztam egy kápolnai ismerősömmel, aki érdekes dolgot mesélt: "hallom ám, hogy az egyik tanárunk indul nálatok. oszt…

No comment 5

2010.09.13. 14:57

és a nap kérdése: jegyző: Valamit lépni kell. Amit maguk előtt görgetnek ki nem fizetett számlát, 5-6 hónap múlva senki nem fog fizetést kapni az önkormányzat dolgozói közül. 60 napon túli számlatartozás után kezdeményezni kell az adósságrendezési eljárás. Minisztériumi…

No comment 4

2010.09.13. 14:41

Szép és jó napot Testvéreim! Sokat olvasgattam hétvégén a wtf ajánlotta irományt. Találtam is benne sok szép és jót. Folytatva a wtf által megkezdett sorozatot, publikálom is. Főszerkesztőnktól pedig elnézést kérek, volt egy olyan ígéretem, hogy kevesebbet foglalkozom az…

Kampány

2010.09.10. 14:03

eddig ezt ígérték. újra nem dőlünk be!

No comment 3

2010.09.10. 12:56

most már én is megnéztem.  a kedvencem: k1: Javasolja, hogy a hivatalba vezető ajtót falazzák be.   k2: A kisebbségi ülésekre a tanácsokozó terem mindig biztosított és biztosított is volt.   k3: Szereljenek rácsot a hivatal felé. ????befalazni?

No comment 2

2010.09.10. 12:27

WTF!megnéztem amit írtál. érdekes. jó ötlet egy összeállítást készíteni. az iskolával kapcsolatban: képviselő: Nem lett volna itt gond, ha meg van az osztálylétszám. Itt a gyereklétszámmal van a gond.   érdekes hozzáállású képviselő: Senkit nem érdekel a…

No comment

2010.09.10. 11:20

son!én még mindíg a történtek hatása alatt vagyok, ezért elkezdtem olvasgatni a képviselőtestületi történéseket. ha már te lettél a korelnök, érdemes lenne egy összeállítást készíteni. kedvcsinálónak:az iskoláról és a nyilvánosságról (persze nem néznek…

választás-lesz (bár minek)

2010.09.09. 09:46

sokan kérdezték az indulók listáját. állítólag ki van függesztve a "hivatalba", de mivel oda csak "hivatalos ügyben" járunk, gondoltam közzéteszem. az OVB honlapjáról: polgármesterjelöltek:Jelölt neve Jelölő szervezet Státusz Dátum…

süti beállítások módosítása